Notice bibliographique
Résumé
Pályám kezdetén, mint a Lengyel Balázs immár legendás Újhold-ja köré csoportosuló fiatalok egyike, költőként indultam, második verseskötetemre 1949-ben kaptam az osztályidegen voltomra való hivatkozással még aznap vissza is vett Baumgarten-díjat. A zsdanovi gesztus hazai irodalompolitikánkban való érvényesítése startpisztoly dörrenése volt, az Újhold nemzedék, amely megalkuvás nélkül szembeszállt a követelményekkel, kivonult az arénából, s kollektív döntése: nem publikálunk többé, évekre megbénította a reális magyar irodalmi életet. A bekövetkezett helyzetre ki-ki írói alkata szerint reagált, volt, akit a helyzet brutalitása némaságba merevített, nálam a felháborodás kifejezési formaváltozást eredményezett, saját személyemről elfordult a tekintetem, elkezdtem figyelni, majd ábrázolni a meggyalázott országot, abbahagytam a versírást, és egy megrendítő családi haláleset után átélt temetés keserves élménye meg is hozta első regényem, a Freskó témáját. A mű 1953-ban íródott, s ha nem megfelelő kezekbe kerül, bármit eredményezhetett volna, akár a Gulágot is. Tudtam, mit ábrázolok, nem is mertem otthon tartani a hamar bujdosóba adott kéziratot, rejtegette azt Lengyel Balázs és Nemes Nagy Agnes, volt Ottlikék, volt Kálnoky László őrizetében, egy példány Debrecenben, anyámék szenespincéjében a szén alatt. 1956 aztán meghozta a megoldást: az elnémult írókat a kiadók keresték fel, kéziratot kérve, így került nyilvánosság elé a Freskó is 1958-ban, első kritikáját, ismét csak fejét kockáztatva, Lengyel Balázs írta meg. A Freskó-t a megalázott kitaszítottak jóvátételt ígérő Istene kísérte: itthoni, meglepően kedvező fogadtatása eljutott az akkor még nyugatnémet Insel kiadóig, és a könyv kikerült a nemzetközi könyvpiacra. Váratlan sikert aratott idegenben is, itthon meg a kínosan megdöbbent marxista kritikusok eddigi támadásaikat udvarias elismeréssé mitigálták. Az Újhold egykori fiataljai közül elsőnek én kaptam Kossuth-díjat, ez annyit jelentett, nincs mit kezdeni velem, ha eddig nem változtam, már aligha fogok akkor, mikor már a nemzetközi sajtó is véd. A Freskó egyetlen nap története: Annuska, aki kezéből a festőművész ecsetjét kitépte a hatalom, aki dísztárgyak készítésével keresi a szülői házból való szökése után a kenyerét Pesten, anyja temetésére hosszú távollét után először látogat szülővárosába, s mikor ismét szembesül élete hajdani irányítóival és tanúival, zavart megrendüléssel éli át, senkinek nincs már hatalma felette, nem rettegni: szánni valók a családtagok, Tarba lakói, mindenki, aki egykor bántotta vagy akitől iszonyodott. Annuska úgy tér vissza a fővárosba, hogy nem visz magával mást, csak a szánakozást, a hajdani félelemmel együtt egész Tarba emlékként marad vissza a Pest felé futó gyorsvonaton. A regény szerkezete akkor még feltűnéskeltően új volt. Nem a móriczi hagyományt követtem, hanem belső monológokkal dolgoztam. Annuska figuráját mindig más családtag, barát vagy ellenség szemszögéből ábrázoltam. Most, hogy újra elolvastam a könyvet, elfogott a borzongás: mi lett volna, ha ez az ábrázolás, amelyről azt hittem, sose lát nyomdagépet, akkor vetíti ki a letagadhatatlan igazságot, mikor boldog felszabadulttá hazudtak egy boldogtalan és megszállás alatt élő országot? Úgy meglepett, hogy nem kerültem börtönbe. A Freskó számomra örökre az újrakezdett írói élet szimbóluma marad, eltaposott fiatalságunk húsvéti csodája, a feltámadás. Egyszer, az üldözöttség legmélyebb bugyrában majdnem számonkérő indulattal faggattam Istent, ha arra teremtett, amit élnem kell, ugyan miért tette. Ma már tudom, Isten a Freskó-val válaszolt.
Récupéré en direct depuis OpenAlex et désinversé. Les résumés ne sont pas conservés dans cette base de données : les index inversés représentent 8,6 Go des 9,3 Go de texte de la base, et le serveur dispose de 13 Go libres.
Comment cette classification a été obtenuedéplier
Prédiction machine sur la base complète
Imitation des enseignantsNi prévalence calibrée, ni vérité terrain. Validation humaine à venir. Le volet Gemma est une étiquette directe du modèle pour chaque travail de la base, lue sur la notice réduite au titre. Le volet Codex est un classifieur appris des 10 348 étiquettes directes de Codex et calibré sur les taux pondérés de l'échantillon; les champs sans appui suffisant ne portent aucun appel Codex. Le mode candidate est l'union des deux volets; le consensus est leur intersection. Ces sorties portent le statut machine_predicted_unvalidated et ne sont pas des étiquettes humaines.
Scores du classifieur distillé par catégorie (deux têtes)
| Catégorie | Codex | Gemma |
|---|---|---|
| Métarecherche | 0,001 | 0,004 |
| Méta-épidémiologie (sens strict) | 0,001 | 0,001 |
| Méta-épidémiologie (sens large) | 0,002 | 0,001 |
| Bibliométrie | 0,002 | 0,002 |
| Études des sciences et des technologies | 0,002 | 0,001 |
| Communication savante | 0,007 | 0,004 |
| Science ouverte | 0,002 | 0,003 |
| Intégrité de la recherche | 0,005 | 0,002 |
| Charge utile insuffisante (le modèle a refusé de juger) | 0,958 | 0,964 |
Scores machine (provisoires)
Les deux têtes enseignantes du modèle étudiant, lues sur ce travail. Un score ordonne la base pour la relecture; il n'affirme jamais une catégorie, et le statut de validation accompagne chaque rangée tel quel.
Scores de référence d'un modèle non mature (critères de maturité non atteints, 7 itérations). Un score ordonne; il n'affirme jamais une catégorie.
score_only:v0-immature-baseline · tel quel depuis la passe de notation : score_only signifie que le nombre peut ordonner les travaux, et qu'aucune étiquette de catégorie n'en découleClassification
machine, non validéePrédiction automatique; un appel candidat d’une seule source (Gemma direct ou Codex distillé), pas un consensus.
Le détail, modèle par modèle et score par score, se trouve en fin de page sous « Comment cette classification a été obtenue ».