Quo vadis regionalizmus? Egy eszme- és értékrendszer tovább élése a szakemberek közvetítésével
Bibliographic record
Abstract
Hová tartasz, regionalizmus? A kérdés aktualitását a kutatás évében (2017) nemzetközi szinten a Római szerződés és az általa létrehozott Európai Szociális Alap 50. évfordulója adta, hazai viszonylatban pedig a területfejlesztésről és területrendezésről szóló törvény hatálybalépése óta eltelt mintegy 20 év. Mindeközben 2016-tól a regionális intézményrendszer szinte teljes mértékben megszűnt Magyarországon. A kutatás célja a történtek feldolgozása, a regionális intézményrendszer kialakulása, tündöklése, majd bukása (?) során létrejött szakmai közösség továbbélésének segítése volt. A tanulmány alapjául szolgáló kérdőíves felmérést a korábbi Regionális Fejlesztési Ügynökségek (RFÜ-k) munkatársainak körében végeztem el. A kutatás vizsgálta, hogy az európai uniós eszme- és értékrendszer tovább él-e a szakemberek közvetítésével; a regionális (kohéziós) politika alapelvei – a koncentráció, a partnerség, az addicionalitás, a szubszidiaritás –, az elsajátított gondolkodásmód, a stratégiai programozási gyakorlat, logika beépültek-e a szakemberek gondolkodásába, alkalmazzák-e azokat jelenlegi munkahelyükön mindennapi gyakorlatukban. Egyáltalán, mi történt a megszűnt vagy átalakult RFÜ-k munkatársaival? A kutatás eredményei alapján elmondható, hogy az RFÜ-k korábbi személyi állománya magasan képzett, motivált szakemberekből állt, akiknek meghatározó része jelenleg is ugyanabban a régióban, de többféle szervezetnél tevékenykedik a területfejlesztésen belül. Az újbóli elhelyezkedés viszonylag zökkenőmentesen zajlott, ám a szakemberek továbbra is nosztalgiával gondolnak vissza az RFÜ-s munkavégzésre. Egyértelmű és erős igényük van a szakmai kapcsolatok ápolására. A tanulmány hidat képez múlt és jövő között. Ezáltal hozzájárulhat ahhoz, hogy ez a szakmai közösség újra tudja pozicionálni önmagát, és szakértelmével, tapasztalatával segíteni tudja hazánk felkészülését a 2020 utáni programozási időszakra.
Fetched live from OpenAlex and de-inverted. Abstracts are not stored in this database: the inverted indexes are 8.6 GB of the frame’s 9.3 GB of text, and the host has 13 GB free.
How this classification was reachedexpand
Full frame distilled prediction
Teacher imitationNot calibrated prevalence, not ground truth. Human validation pending. Learned from the 10,348 direct Codex labels and 10,348 direct Gemma labels. Candidate is the union of thresholded teacher heads; consensus is their intersection. These outputs are machine_predicted_unvalidated and are not human labels or direct frontier model labels.
Codex and Gemma teacher scores by category
| Category | Codex | Gemma |
|---|---|---|
| Metaresearch | 0.002 | 0.001 |
| Meta-epidemiology (narrow) | 0.001 | 0.001 |
| Meta-epidemiology (broad) | 0.001 | 0.001 |
| Bibliometrics | 0.000 | 0.001 |
| Science and technology studies | 0.004 | 0.003 |
| Scholarly communication | 0.000 | 0.001 |
| Open science | 0.001 | 0.000 |
| Research integrity | 0.001 | 0.001 |
| Insufficient payload (model declined to judge) | 0.016 | 0.011 |
Machine scores (provisional)
The two teacher heads of the student model, read on this work. A score orders the frame for review; it never asserts a category, and the validation status ships verbatim with every row.
Baseline scores from an immature model (maturity gate not passed, 7 training rounds). Scores rank; they never assert a category.
score_only:v0-immature-baseline · verbatim from the scoring run: score_only means the number may rank works, and no category label ships from itClassification
machine, unvalidatedMachine predicted; both teacher heads agree on what is shown here.
How this classification was reached, model by model and score by score, is at the end of the page under "How this classification was reached".