Bibliographic record
Abstract
A világ cseresznyetermesztése 1,4 – 1,6 millió tonna között változik (FAOSTAT, 2007). \nNapjainkban az egyik legperspektivikusabb gyümölcsfaj, mivel a nyár eleji gyümölcsök \negyikeként a fogyasztók körében kedvelt és értékesíthetősége ezzel összefüggésben kiváló. \nNagyméretű, tetszetős és ropogós gyümölcsök azonban csak fejlett termesztéstechnológia \nmellett, a legújabb fajták tesztelésével, majd alkalmasságuk esetén termesztésbe vonásukkal \nbiztosíthatók. Kísérleteink célkitűzése ezért az új fajták hazai intenzív körülmények közötti \ntesztelése, illetve a termesztéstechnológia egyes elemeinek fejlesztése volt. Az eredmények \nbemutatását a célkitűzésben felvázoltaknak megfelelően végeztük el. \n1. A Nagykutason végzett kísérletek alapján megállapítottuk, hogy a vizsgált hat fajta \nfagytűrés szempontjából három csoportba sorolható. Az első tagja a ’Regina’ fajta, \namely a legellenállóbbnak bizonyult a mesterséges fagyasztásokkal szemben. A \nmásodik csoportba három fajta tartozik, ’Kordia’, a ’Ferrovia’ és a ’Katalin’. Ezek a \nfajták a közepes fagytűrésűek közé sorolhatók. A harmadik csoportba az érzékenyebb \nfajták tartoznak, vizsgálatunkban a ’Sunburst’, valamint a ’Celeste’ fajta volt ilyen. A \nsiófoki vizsgálatok során négy csoportot képeztünk. A legfagytűrőbb a ’Linda’ fajta \nvolt, amely különösen jól szerepelt a decemberi, illetve a januári kísérleti időpontban. \nA következő csoportba, a közepes fagyérzékenységgel rendelkező fajták csoportjába \ntartozik a ’Katalin’, a ’Germersdorfi 45’, valamint a ’Germersdorfi 3’ fajta. A \n’Bigarreau Burlat’ és a ’Van’ fajták a mélynyugalom idején jelentős \nfagyérzékenységgel rendelkeztek, különbséget a ’Bigarreau Burlat’ fajta \nkényszernyugalom alatti jelentősen rosszabb fagytűrése jelentett. \n2. A Nagykutason végzett vizsgálatok során a 0-10 cm-es termőrészek esetében a \nlegnagyobb virágrügysűrűséggel a ’Ferrovia’ fajta rendelkezett, de a következő \nméretkategóriában már a ’Ferrovia’ fajtának volt a legkevesebb virágrügye egy-egy \ncm-en. A legnagyobb virágrügysűrűséggel rendelkező fajta a ’Katalin’ volt. A 20-40 \ncm-es mérettartományban továbbra is a ’Ferrovia’ fajtának volt a legkevesebb \nvirágrügye, a legtöbbel ismét a ’Katalin’ fajta rendelkezett. A 40 cm feletti \nméretkategóriában a fajták között statisztikailag bizonyítható különbséget nem \nfigyeltünk meg. Siófokon a fajták között a virágrügysűrűség tekintetében jelentős \neltérést figyeltünk meg. Egyes fajták között a különbség mértéke az 50%-ot is \nmeghaladta. A legnagyobb virágrügysűrűséget a siófoki fajták közül a ’Bigarreau \nBurlat’ mutatta. A fajta minden méretkategóriában a legmagasabb értékkel \nrendelkezett. A ’Germersdorfi 3’ fajta, hasonlóan a ’Germersdorfi 45’ fajtához, \negyetlen kivétellel minden méretkategóriában a rangsor második felében végzett, tehát \naz átlagnál kevesebb centiméterenkénti virágrüggyel rendelkezett. A ’Katalin’ fajta \nesetében az összes méretcsoportnál a hat fajta átlagához közeli értékeket tapasztaltunk. \nA ’Linda’ fajta a vizsgált fajták közül az egyik legkisebb rügysűrűséggel rendelkezett. \nA ’Van’ fajta a 40 cm alatti méretkategóriák esetében a második legnagyobb \nrügysűrűséggel bírt, az ennél hosszabb termőrésznél azonban a virágrügyek száma \ndrasztikusan lecsökkent és a vizsgált fajták közül a legkisebb értéket mutatta. \n3. Nagykutason a legjobb szabadtermékenyülési értékeket a két öntermékeny fajtánál, a \n’Celeste’ és ’Sunburst’ fajtáknál mértük, ezeknél a gyümölcskötődés a két év \nátlagában meghaladta a 40%-ot, amely igen magas termésmennyiséget biztosított. \nSzintén kiemelkedő szabadtermékenyülés jellemezte a nem öntermékeny fajták közül \na ’Katalin’ és ’Linda’ fajtát, melyek a két év átlagában 28%-os, valamint 40%-os \ngyümölcskötődést mutattak. A legrosszabb szabadtermékenyülés a ’Regina’ és \n’Karina’ fajtákat jellemezte, ezeknél az átlagos érték 5%, illetve 6% volt. A Siófokon \nvizsgált fajták közül rossz szabadtermékenyülés jellemezte a ’Germersdorfi 3’, a \n’Germersdorfi 45’ és a ’Linda’ fajtát, a ’Van’ szabadtermékenyülése közepes volt. \nMagas értékek jellemezték a ’Katalin’ és a ’Bigarreau Burlat’ fajtát. A ’Sunburst’ és a \n’Celeste’ fajta öntermékenyülése 10±4% volt mindhárom évben, a ’Sunburst’ fajta \nkötődött gyümölcseinek száma a vizsgált évek mindegyikében meghaladta a ’Celeste’ \nfajtáét. \n4. A keresztezéses megporzás eredményeit vizsgálva megállapítottuk, hogy a kísérletbe \nvont fajták legnagyobb része alkalmatlan a ’Regina’ fajta elégséges mértékű \nmegporzására. Kivételt két fajta, a ’Sam’ és a ’Skeena’ jelentett, ezeknél a beérett \ngyümölcsök aránya 20% feletti, azaz a két fajta által megporzott virágokból elegendő \nmennyiségű gyümölcs keletkezik a magas termésmennyiség biztosításához. \n5. A gyümölcsminőség tekintetében legfontosabb szereppel bíró gyümölcsátmérő \ntekintetében a legjobb eredményeket sorrendben a ’Regina’, ’Canada Giant’, ’Katalin’ \nés ’Sandra Rose’ mutatták, a legkisebb gyümölcsök a ’Kordia’ és ’Chelan’ fajtát \njellemezték. A gyümölcstömeg esetében a ’Regina’, ’Katalin’, ’Canada Giant’ és \n’Karina’ fajták emelkedtek ki átlag feletti értékkel. A Siófokon végzett vizsgálatok \nalapján megállapítottuk, hogy a legkisebb méretű és tömegű gyümölcs a ’Bigarreau \nBurlat’ és ’Van’ fajtákat jellemzi, míg a legnagyobb értékeket a ’Germersdorfi 3’ és \n’Germersdorfi 45’ fajtánál mértük. \n6. A tárolási idő hossza jelentősen befolyásolta a monília-fertőzés terjedését, azonban \nannak mértéke fajtánként és kezelésenként eltérő volt. A ’Regina’ fajta gyümölcseinek \na kezelések átlagában, hét napos tárolás után mindössze 4,6%-a fertőződött moníliával, \nezzel a legellenállóbb volt. A leginkább fogékony fajta a ’Celeste’ volt, melynél a \nkezelések átlagát tekintve a fertőzés mértéke már egy hetes tárolás után meghaladta az \n50%-ot. A kocsánnyal, illetve kocsány nélkül betárolt fajták között jelentős \nkülönbséget figyeltünk meg. A két kezelési hőmérséklet szintén befolyásolta a \nmonília-fertőzés terjedését. A dobozban, illetve a papírlapon tárolt minták között \nszignifikáns különbséget nem tudtunk kimutatni egyik hőmérsékleten sem. Az \nelőzetesen várttal ellentétben a monília-fertőzés terjedését nem befolyásolta \nszámottevően a repedt gyümölcsök jelenléte sem. \n \n \nThe total sweet cherry production of the world ranges between 1.4 and 1.6 million \ntons. Regarding the growing area, Europe has a leading role as more than 50% of sweet \ncherry is produced here. The second most important continent is Asia, where, due to the \ncontinuously increasing production potential of Turkey, the amount of production exceeded \none-fourth of the world production. Most of the sweet cherry in North-America is produced \nby the USA, where four states produce a total amount of 200 000 tons in the order of \nWashington, California, Oregon and Michigan. Chile and Argentina have also become \nsignificant in the southern hemisphere, where modern, intensive management systems have \nbeen set up from European and North-American investments enabling a steadily increasing \nwinter export of sweet cherry due to the lower production costs. In accordance of our \nobjectives we present our results as follows. \n1. In our experiments at Nagykutas, we found that the studied six cultivars can be \nclassified into three groups based on their frost tolerance. The first group consists of \ncv. ’Regina’, which proved to be the most resistant to artificial freezing. The members \nof the second group are cvs. ’Kordia’, ’Ferrovia’ and ’Katalin’. These cultivars have \nmedium frost tolerance. The sensitive cultivars belong to the third group, cvs. \n’Sunburst’ and ’Celeste’ were such in our study. In the experiment at Siófok, four \ngroups were made. The most tolerant cultivar was cv. ‘Linda’ which showed very \ngood results in December and January. The second group is that of cultivars with \nmedium frost tolerance including cvs. ’Katalin’, ’Germersdorfi 45’, and ’Germersdorfi \n3’. Cvs. ’Bigarreau Burlat’ and ’Van’ showed great frost sensitivity during true \ndormancy, the frost tolerance of cv. ’Bigarreau Burlat’ was especially low during postdormancy. \n2. In the experiments at Nagykutas, the highest flower bud density on fruit-bearing parts \nof 0-10 cm was measured on cv. ’Ferrovia’, but in the next size category, the same \ncultivar had the lowest number of flower buds per cm. Cv. ‘Katalin had the highest \nflower bud density. In the size category of 20-40 cm, the lowest and highest values \nwere measured again on cv. ’Ferrovia’ and cv. ’Katalin’ respectively. In the category \nabove 40 cm, no significant differences were observed between the cultivars. At \nSiófok, the difference between certain cultivars was higher than 50%. Here, the largest \nflower bud density was measured on cv. ’Bigarreau Burlat’. It had the highest values \nin all size categories. Cv. ’Germersdorfi 3’, similarly to cv. ’Germersdorfi 45’, was in \nthe second half of the rank in all size categories except for one case. For cv. ’Katalin’, \nthe measured values were around the average of the six cultivars in all size categories. \nCv. ’Linda’ had one of the lowest bud densities among the studied cultivars. Cv. ’Van’ \nshowed the second highest bud density in the case of 40 cm shoots, but for longer \nfruit-bearing parts, the number of flower buds drastically reduced and was the lowest \nfor the studied cultivars. \n3. At Nagykutas, the highest cross-pollination was observed for the two self-fertile
Fetched live from OpenAlex and de-inverted. Abstracts are not stored in this database: the inverted indexes are 8.6 GB of the frame’s 9.3 GB of text, and the host has 13 GB free.
How this classification was reachedexpand
Full frame distilled prediction
Teacher imitationNot calibrated prevalence, not ground truth. Human validation pending. Learned from the 10,348 direct Codex labels and 10,348 direct Gemma labels. Candidate is the union of thresholded teacher heads; consensus is their intersection. These outputs are machine_predicted_unvalidated and are not human labels or direct frontier model labels.
Codex and Gemma teacher scores by category
| Category | Codex | Gemma |
|---|---|---|
| Metaresearch | 0.000 | 0.000 |
| Meta-epidemiology (narrow) | 0.000 | 0.000 |
| Meta-epidemiology (broad) | 0.001 | 0.001 |
| Bibliometrics | 0.000 | 0.001 |
| Science and technology studies | 0.002 | 0.002 |
| Scholarly communication | 0.000 | 0.001 |
| Open science | 0.002 | 0.001 |
| Research integrity | 0.000 | 0.001 |
| Insufficient payload (model declined to judge) | 0.004 | 0.000 |
Machine scores (provisional)
The two teacher heads of the student model, read on this work. A score orders the frame for review; it never asserts a category, and the validation status ships verbatim with every row.
Baseline scores from an immature model (maturity gate not passed, 7 training rounds). Scores rank; they never assert a category.
score_only:v0-immature-baseline · verbatim from the scoring run: score_only means the number may rank works, and no category label ships from itClassification
machine, unvalidatedMachine predicted; a candidate call from one teacher head, not a consensus.
How this classification was reached, model by model and score by score, is at the end of the page under "How this classification was reached".