Szakirodalmi kalauz a vasúti jelző- és biztosítóberendezések magyar nyelvű irodalmához
Bibliographic record
Abstract
Az utóbbi időben sok szó esik a magyar vasútról. \nA hírekben nap mint nap lehet hallani a dolgozói leépítésekről, a személyvonatok \n25%-ának megszüntetésével való riogatás (mely végül 10%-ban valósult meg), a részleges privatizációról, a mellékvonalak bezárására irányuló törekvésekről. \nRégen a MÁV állam volt az államban. Mára csak „a hülyék és a megszállottak” dolgoznak a vasútnál. Mindennapos gond a szakember-utánpótlás. A közelmúlt történéseihez tartozik egy budapesti vasúti szakközépiskola megszüntetése, illetve összevonása egy másik középiskolával. A továbbtanulni szándékozók közül is csak nagyon kevesen választják a vasúti közlekedési ágazatot. \nA vasút veszélyes üzem, a biztosítóberendezési terület pedig speciális \nszakterület. Az itt dolgozóknak folyamatosan fejleszteni kell a tudásukat,lépést kell tartani a robbanásszerő technikai fejlődéssel, az automatizálással, \na számítástechnika alkalmazásával. \nA mindennapi munkában ugyanakkor erőt és tudást kell meríteni az idők \nfolyamán felhalmozódott ismeretekből és szakmai tapasztalatokból. \nA hatalmas információmennyiség leírása, feltárása, közvetítése teszi átláthatóvá \nés hasznosíthatóvá a szellemi terméket. \nA szakirodalmi szemle feladata a regisztrálás, a számbavétel, és tájékoztatás \nnyújtása a tudomány és technika újdonságairól, vagyis híradás a \ndokumentumok létéről. \nCélja az irodalomban tárgyalt problémák ismerete, az eredmények megőrzése, \nazok ismertté és hozzáférhetővé tétele azok számára, akik értik és fel tudják használni. \nNapjaink veszélye, hogy az új technológia darabjai, a sok illékony és nehezen \nregisztrálható (elektronikus) dokumentum nehezen számba vehető. \nA különféle információ-hordozók feltárásakor az azonosíthatóságra és a \nhozzáférés lehetővé tételére kell törekednünk. \nA számbavétel és a szakterület lefedettségének hiánya nemcsak az adott \nszakterület iránt érdeklődőknek hátrány, hanem a tudományos kincs megőrzése és áthagyományozása is veszélybe kerül. \nDolgozatommal – annak gyakorlati hasznosságát remélve – tisztelegni \nszeretnék elődeink és kortársaink szakirodalmi munkássága, a vasút \nihlette szellemi tevékenységük előtt.
Fetched live from OpenAlex and de-inverted. Abstracts are not stored in this database: the inverted indexes are 8.6 GB of the frame’s 9.3 GB of text, and the host has 13 GB free.
How this classification was reachedexpand
Full frame distilled prediction
Teacher imitationNot calibrated prevalence, not ground truth. Human validation pending. Learned from the 10,348 direct Codex labels and 10,348 direct Gemma labels. Candidate is the union of thresholded teacher heads; consensus is their intersection. These outputs are machine_predicted_unvalidated and are not human labels or direct frontier model labels.
Codex and Gemma teacher scores by category
| Category | Codex | Gemma |
|---|---|---|
| Metaresearch | 0.000 | 0.000 |
| Meta-epidemiology (narrow) | 0.001 | 0.002 |
| Meta-epidemiology (broad) | 0.002 | 0.001 |
| Bibliometrics | 0.001 | 0.001 |
| Science and technology studies | 0.001 | 0.002 |
| Scholarly communication | 0.000 | 0.001 |
| Open science | 0.003 | 0.001 |
| Research integrity | 0.001 | 0.002 |
| Insufficient payload (model declined to judge) | 0.016 | 0.001 |
Machine scores (provisional)
The two teacher heads of the student model, read on this work. A score orders the frame for review; it never asserts a category, and the validation status ships verbatim with every row.
Baseline scores from an immature model (maturity gate not passed, 7 training rounds). Scores rank; they never assert a category.
score_only:v0-immature-baseline · verbatim from the scoring run: score_only means the number may rank works, and no category label ships from itClassification
machine, unvalidatedMachine predicted; both teacher heads agree on what is shown here.
How this classification was reached, model by model and score by score, is at the end of the page under "How this classification was reached".